„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”
A jövő évem az utolsó a fősulin, és mivel az egyik tárgyból van négy kötelező olvasmány ami 100-600 oldal között van, kezdem ezekkel a könyves blogom. Nem unalmas könyvek lesznek, de nem is nagyon új könyvek.
Az első könyv ami a kezem közé került hogy majd ne évközbe kapkodjak, vagy a sparknotesból lessem ki a dolgokat a dogára és majd a vizsgára az a Catch22 volt.
A könyvről hallottam, vagyis inkább arról az abszurd logikai paradoxról amit maga a szabály jelképet. Mindig is hallottam neten a vicceket, és egyik nap mikor meg pillantottam az idegennyelvű részlegben ott magányosan, egyedül megvettem, és megérte. Végig szálltam a könyvön olyan jó volt.
A történet 1943ban játszódik, az olaszországi Pianosa szigetén ahol a 265. Bombázóegység állomásozik. Főszereplőnk Yossarian az asszír őrült aki talán az egyetlen épp eszű ember a szigeten.
Hihetetlen milyen jól megvan írva a könyv, és a párbeszédek is fordulatosak, és sokat nevettem rajtuk. <--- ami miatt minden bizonnyal a pokolra fogok kerülni mert még az egyes halál eseteken is nevettem.
Az abszurditás és irónia az egekbe szökik és ez a szereplőkön is meglátszódik.
Szegény Yossariant mindenki kínozza és senki nem hajlandó leváltani a küldetéseiről, és hazaküldeni végre.
A kórházba próbál visszajutni, vagy éppen a Doktor Danekával próbálja elhitetni hogy őrült, ám sajnos már ő sem tud rajta néha segíteni, mivel a felettesei megtiltották hogy bárkit is elengedjen. Az idegeit felőrölte már a küldetések, és csak egy cérna száll tartja hogy ne vágjon fejbe valakit, vagy ne öljön meg senkit. A legkisebb dolgok is felzaklatják idegileg. Amikor szobatársa Orr a hatszemélyes sátorba szép lassan szereli szét, és rakja össze újra és újra a lefolyónak a kis alkatrészeit, Yossarian a kést nézi ami a falon lóg, hogyha nem hagyja a abba belevágja "dilis" szobatársa fejébe.
Yossarianon kívül sok más szereplőnek háttértörténetei és cselekményeit ismerhetjük meg, így néha ugrál a könyv kronológiailag, és szereplők között, néha váratlanul, ami néhány embert zavarhat de hamar megszokható. Most pedig bemutatok egy-kétszereplőt, nem szeretnék sokat elárulni mindenkiről, csak ízelítőt adni hogy mindenkinek legyen kedve egyszer elolvasni a könyvet, akár mennyire is háború a témája.
A. T. Tappman tábori lelkész: A tábori lelkész akinek egy ateista segédje tesz keresztbe állandóan miközben az erdőben laknak, mivel a felsőbb vezetés, naponta változtatja kedvüket azzal kapcsolatban hogy a lelkésznek ott kellene-e lenni-e a tisztek közelében vagy sem. Félénk és néha kissé paranoid, nem mer fellépni Cathcart ezredes ellen aki szemétláda módjára emeli a küldetéseket. Paranoid képzelgései főleg gyermekei és felesége jó létével kapcsolatosak: megölik feleségét, gyerekeit elviszik és megerőszakolja egy öreg ember, netán rájuk ég a ház, vagy feleségét megrázza az áram. Ám leveleiben nem feleségének nem ad hangot ezeknek a rémképzelgéseknek, és egyetlen igazi barátja aki Yossarian az egész könyv során.
Cathcart ezredes: A nagyra törő ezredes amely mindenkit az ellenségének tekint előrejutás céljában, utál mindenkit, és mégis a seggüket nyalja. Egy megalomániás "őrült" aki addig emelje a küldetéseket amíg akarja, és a legveszélyesebb küldetésekre írja be az embereit.
Daneeka Doki: Nem éppen egy Gregory House, rendelése annyiból áll hogy két rezidensének Gus és Wrennek átadja a betegeit akik befestik lilára a beteg száját és talpát majd pedig elküldik a francba vagy pedig netán a kórházba. Folyamatosan azon parázik hogyha bármit is tenne Yossarian ügyében elvinnék a csendes óceáni frontra ahol szenvedne, mondjuk itt is szenved Yossarian szerint, és hasznavehetetlen. "Azt hiszed neked rossz ! Nekem egy egész praxisom volt, gazdag voltam, aztán engem is besoroztak és itt vagyok!". A könyv végén "Meghal", megszűnik létezni ám mégis ott van.
Milo Minderbinder: Ha csúnya szavakat szeretnék használni, akkor így tudnám ezt a szereplőt összefoglalni :ennél nagyobb seggfejt nem hordott hátán a világ. Eladja az ejtőernyőket, kiveszi a mentőmellényekből a Co2 tölteteket, németeknek segít bombázni saját csapatai, méghozzá lent a földről a németekkel -.-, és még saját csapataival is bombázta a szigetet. Mindezt azért mert "Cége" veszélybe került, ez a cég nemzetközi a háború során amely mindenkivel cserélget, Németeken át az Amcsikon is, kivéve az Oroszokkal nem mert ők komcsik :D . Viszont a szituációk amiket teremt és kereskedelmi módszerei a szigeteken át annyira jól megírtak hogy már csak sírva nevettem amilyen morbid-an kezeli. <--- Ettől függetlenül még jó seggbe rúgnám azt a személyt aki elcsórná a ejtőernyőmet.
Snowden: A haldokló bombázótiszt akire visszaemlékszik Yossarian.
:D Ennyi ízelítő elég lesz a szereplőkből.
Imádtam a könyvet.. amíg elértem a 32. fejezetig, onnantól minden vett egy 180 fokos fordulatot, és szinte már alig mertem elolvasni mert átment horrorba minden, ami eddig jó humorral leplezte a háborút, és áldozatait most megmutatta véres fogait. A katonák halálát és az utolsó előtti fejezet nagyon betett, és lassú részletességgel mutatja be ahogyan Snowden szép lassan eltávozott az élők köréből .
A történet három időponton játszódik és nem folyamatos, hasonló a Sound And The Fury-hez, bár itt sokkal átláthatóbb mi mikor történik mint abban.
Aki imádja az abszurd, és már túl morbid helyzeteket, azoknak tudom ajánlani ezt a könyvet.
Még azoknak is akiknek szemét főnökük van a munkahelyen, mivel ennél nagyobb idiótákat és kicseszőbbeket nem olvastam még.
Tipikus Bence könyv :D
VálaszTörlés